etnoblog

Magyar Demokrata szerdai számában jelent meg.


"Mélyen elgondolkodok, amikor ezt a szót kiejtem. Cigányok. Egy vesztett nép, amelynek hazát adtak egykor a magyarok. Miért? Miért mondták egykor eleink, hogy maradjatok itt nyugodtan és éljetek velünk együtt békességben? Mi változott meg azóta?

Talán minden megváltozott, csak mi cigányok nem. Sosem szeretett minket senki. Egy 1700-as évekből származó tankönyv sorra vette a Magyar Királyság népeit. Benne voltak a „czigányok” is. Azt írja bujdosó, kuruzsló, vándorló, tolvajnépség. Ezt írta a tankönyv és tanította a falusi tanító mindenkinek, aki iskolába járt akkoriban. Feladta a leckét, a gyerekek másnapra megtanulták és feleltek belőle. Aztán teltek múltak az évek és a gyerekből felnőtt lett és a gyereke megkérdezte, hogy miért nem játszhat a Rigóék Jancsikájával. Apukája azt mondta, mert cigányok és azok elrabolják a gyerekeket és megeszik őket. Biztos hallotta a történetet Kemencről, ahol a cigányokat élve megnyúzták, mert eltűnt egy vándor és valaki azt vallotta, hogy látta amint a cigányok megették. Gyerekeket, felnőtteket, időseket nyúztak meg a bűnért, abban a korban, amit azóta felvilágosodásnak hív a történelem. Persze később a vándor is előkerült, csak eltévedt az erdőben…
Mindegy, ez már régen volt. Nem kell mindig visszafelé sírni, mondják a szocialisták. Nem is nagyon nézek vissza, pedig volna mire. Évek, évszázadok teltek el úgy, hogy a magyarság küzdött magáért, fennmaradásáért. Néha teljesen egyedül. Néha a területén élő nemzetiségek is ellene fordultak, kivéve a cigányokat. A marhavagonok mégis elindultak a népemmel, és nem sokan tértek haza. Mindegy, mondom régen volt már. De mit mondjak, ha ezek jutnak eszembe egyre másra mikor megint azt hallom, hogy „ezek” már nem is emberek. Azt hallom, hogy a cigányságnak az oktatáson keresztül vezet az út kifelé. Hova vezet? Kinek vezet? És ki vezet? Meg azt is hallom, hogy az antiszegregációs projectek racionális monitoringja… satöbbi. Csak egyet nem hallok soha, hogy mi a megoldás.
Liberálisok, meg jogvédők, és politikai aspiránsok tömkelege beszél és beszél és beszél. Közben egy hatalmassá duzzadt nyomorgó tömeg várja, keresi az útját, ami elvezeti egy élethez, amelyet talán sohasem szánt neki senki. Voltak-e ezek a nagyokat ígérők azokon a telepeken, ahol érték egy fej káposzta, és egy meleg pokróc? Látták-e a büntetést követelők azokat a gyerekeket, akiket a sors megfosztott a lehetőségtől, hogy láthassák a szüleiket dolgozni indulni reggel? Ismerjük-e azokat az embereket, és az életüket azoknak, akiknek a háza falán a molotov koktél robbant fel? Tudja-e bárki, hogy milyen felnevelni úgy egy gyereket, hogy tudjuk, ha elmegy dolgozni az iskola után vagy helyett, az első tízévi fizetése mind kell az uzsora kamatainak kifizetésére?
Én éltem cigány telepen. Vágtam reggel a fát és melegítettem a vizet, hogy mosakodni lehessen. Már este elmentünk a kútra vízért, bekészítettük a fát, de azért hajnalban kelni és nem tudni honnan lesz reggeli nem egy boldog élet. Nem kellett lopnunk sohasem, de tudom, hogy sokan indultak az „erdőre” ha úgy hozta a sors. Ez is bűn. Bemenni valakinek a kertjébe és megpróbálni uborkát lopni, az is bűn. Hagyni, hogy valakik éhezzenek, az is bűn.
Sosem értettem egyet azokkal, akik felmentik a cigányságot számtalan hibája alól. Hevesen védik a jogokat és hangoztatják mély megdöbbenésüket a nyomor és a kirekesztés ellen. Ki hozta létre ezt a helyzetet, kinek a felelőssége, hogy vidéken a falvak lakói lassan a vadnyugaton élnek? Kinek kell szavatolnia mindenkinek a békés, nyugodt biztonságos életet, amelynek egyik alapfeltétele a munka. Én nem esem ebbe a hibába. Nyugodtan merem állítani, sok mindenben hibások a cigányok is, hogy a helyzet idáig fajult. Ha egyszer lenne valaki ebben az országban, aki nyíltan beismerné a hibáinkat, attól félek, hogy megköveznék – a magyarok. A gádzsók. Az idegenek. Mert véget vet egy olyan folyamatnak, amely elmossa a nyílt gondolatot, és a nyílt szavakat. Türelmetlenségükben annyira védeni akarják a cigányságot, hogy tettleg okozóivá válnak a helyzet fennmaradásának. Létezik egy ilyen nyílt világ? A társadalomnak van olyan formulája, amelyben azzal, hogy elmondjuk valakiről, hogy cigány, akkor még nem mondtunk róla semmit.
Robbanások, lincselések. Aggódok, nem tagadom. Aggódok a népért, aminek egykor hazát adott ez a nemzet, mert azt hittem magyarok lehetünk. Robbantanak és lincselnek, de kik, és miért? A félelem szülte a haragot és az szülte a gyűlöletet. A tankönyv vetette el a magot és az mára megszülte a gyilkolást? Nem tudom. Becsukom a szemem, és ott ülök megint az árok parton a Tarna patak mellett. Lassan megy le a nap és felém sodródik egy hegedű hangja… szép kép. Csak emlékszem rá, hogy éhes voltam és azon gondolkodtam, ki tehet arról, hogy éhes vagyok. Ugyanezt éreztem, amikor általános iskolában leköptek, mert cigány vagyok. Ugyanezt éreztem, amikor úgy egy éve felállt mellőlem egy házaspár a metrón, mert leült melléjük egy cigány. Gádzsó dilo, bolond idegen, gondoltam. Hát mit tettem, hogy öltönyben, képviselőként is fel kell mellőlem állni?
Robbantásokról és lincselésekről cikkezik minden lap, és beszél róla minden felkent. Éltek-e valaha éhesen a falu szélén, kinézve a közértből, és az orvosi rendelőből? Alig hiszem.
Azt is alig hiszem, hogy a változás hamar el fog jönni. Főleg azért félek én, mert azt kell látnom, hogy sokan pont ennek a helyzetnek a fenntartásában érdekeltek. Liberális jogvédők és a köréjük épült intézmények mindent elkövetnek azért, hogy legyen kit jogvédeni. Amikor csak lehetőség van rá a sírás határán kiáltják a világba, hogy rasszista magyarok a cigányok életét veszélyeztetik. Persze erről a vidéken élő magyarok is mesélni tudnának. Magyarokat mondok, pedig én is magyar vagyok. Meg cigány is. Magyar cigány. Mondhatnám magyar nemzeti cigány. Csak ez senkit nem érdekel, mert ebben nincs hírérték: nem harcolok senki ellen, nem vonulgatok senki előtt és nem mentem fel a hibái alól a cigányságot. Egyszerűen a társadalom hasznos és megbecsült tagja akarok lenni, és nem fogadom el, hogy bárki azt állítsa, hogy számára a magyar nemzet többet jelent, mint nekem. Mert ez valószínűleg nem igaz. Meg persze a cigány nemzetem.
Csak mi fiatal, új gondolkodású polgári életet élő cigányok, nem vagyunk annyira feltűnőek. Egyedül az vesz minket észre, aki nyitott szemmel és nyitott lélekkel jár ebben az országban. Azok észre is vesznek minket, hirtelen nem tudnak velünk mit kezdeni, ezért inkább odébb sompolyognak. Nem is nagyon segít nekünk senki a végzettségünknek megfelelő munkát és életet találni. Persze a többi diplomásnak sem, csak hát minek van nagyobb súlya? Kérdezem a lehető legtisztább objektivitással. Száz értelmiségi gádzsónak a tizennégy millióból, vagy száz cigánynak a nyolcszáz-ezerből?
Nemsokára persze eljön az idő, amikor mi is azt mondjuk, hogy elég. Elég a sok meghallgatásból, ahol csak akkor derül ki, hogy már betöltötték az állást, amikor meglátnak minket. Elég volt a barátnőnk/barátunk családjánál azt bizonygatni, hogy igen, de mi nem úgy élünk, és a családunk sem. Elegünk lesz a sok vezetőből, akiket a Hazafias Népfront képezett ki politikai vezetőnek, vagy minek. De minek?! Ki fogunk állni egy kamera elé és elmondjuk, hogy elég volt. Mindent tőletek kaptunk: hazát, kultúrát, múltat, jelent, jövőt. De a jövőnkért most már tenni akarunk. Polgári életet akarunk magunknak és a leendő gyerekeinknek. A Magyar Köztársaság leendő hasznos és megbecsült állampolgárainak. Mindegyiknek.

László Zoltán
A szerző a Fidesz Fővárosi Közgyűlési képviselője"