etnoblog

Az etnoblog többszerzős, közösségi blog, melynek fókuszában a Magyarországon élő kisebbségek, nemzetiségek kultúrája, problémái, illetve esélyegyenlőséggel kapcsolatos kérdései állnak.

Programajánló

Utolsó kommentek

gyerekek martin luther king sokszínűség

Kis tigrisek nyomulnak Bécike mellett az oviban

2008.08.01. 10:29 | | Szólj hozzá!

Másokkal ellentétben, engem kifejezetten szórakoztat az a tény, hogy amikor felszállok a buszra, mindenféle náció tagjaival lehet együtt utazni. Kifejezetten élvezem, hogy a saját kultúrájukban felnőtt emberek képesek együtt élni és létezni. Ez lenne a normális?

Szerintem igen. A minap egy óvodás csoporttal futottam össze a Károlyi-kertben. Zajosak voltak, elevenek, és egy idő után elég koszosak is, köszönhetően a szökőkútnak… Együtt fociztak, homokoztak, rendetlenkedtek, mint minden gyerek. A lányok között volt egy afro kislány, a fiúk között meg két (vélhatően testvér) ázsiai. Remekül eljátszottak egymással, mondjuk nem is magyargárdásat.
 
Azt mondják, a gyerekek a legkegyetlenebbek, mert szépítés nélkül kérdeznek és jelentenek ki dolgokat, amiket felnőtt korban már nem illik észrevenni. Ehhez képest (bár nem látom őket minden pillanatban) itt nagy volt az egyetértés. Nem csoda, hiszen a gyerekek mind magyarul beszéltek, magyar óvodába járnak, és magyarul olvas nekik az óvó néni.
 
Hasonlóan nagy odaadással fociztak, és a legújabb játékokról is hasonló volt a véleményük. Persze az lehet, hogy Bécike anyukája a postánál dolgozik, Huangé pedig az Ázsia Centerben. Ettől eltekintve ők ugyanazok voltak: gyerekek. Megkockáztatom, magyar gyerekek. Vajon mikor vesztik el azt a tisztaságot ami most még megvan bennük és amely miatt elfogadják egymás? Martin Luther King egyik mondata járt a fejemben: természetesnek tartjuk azon igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek született.
 

Zolovics

A bejegyzés trackback címe:

http://etno.blog.hu/api/trackback/id/tr71595673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Kultúra

Esélyegyenlőség

Programajánló